Nagyon vártam már a hétvégét, mert legjobb barátnőm készült látogatóba hozzám. Ez mindig egyet jelent két nap felhőtlen kacagással és egy kellemes túrázással. Nem volt ez máshogy most sem. Az idő is nagylelkű volt velünk és ha fel is készültünk a szélviharra és esőre, ahogy az előrejelzések riogattak bennünket, ennél pompásabb időnk aligha lehetett volna.

A belvárosnak megvan a maga varázsa. Karnyújtásnyira található minden. Boltok, mozi és bárok, így akárkivel megbeszélek egy találkozót, az nem lehet messzebb, mint 10 perc. Imádom. És e miatt meg is feledkezem róla sokszor, hogy a külsőbb kerületek és a város közeli helyek milyen gyönyörűek és milyen megnyugtató a tavasszal éledező zöldben elfelejteni a mindennapi rohanást.

Most is barátnőm két napos látogatására volt szükség ahhoz, hogy ezt észre vegyem.

Bár első napunkat a szokásos belvárosi lődörgéssel töltöttük. A forgalmasabb helyeket elkerülve igyekeztünk minden kis utcában megtalálni a város gyönyörű épületeit és rejtett zegzugait, majd kisétálni a Duna partjára és csodálni a Gellérthegy mögött lebukó napot. A gyönyörű pesti rakparton élvezni a nap melegét még az arcunkon, miközben már látni a hegy árnyékát nőni a lábainknál, míg a korábbi finom meleget hirtelen hűvös váltja fel. Cserébe viszont kigyulladnak az éjszaka fényei, ami egy újabb varázsa a városnak. Mai napig úgy megbabonáz ez, mintha elsőnek látnám.

Másnap reggel viszont úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a belvárost és kiélvezzük a környező hegyek szépségét egy kis egészségügyi séta alkalmával. Alig 30 perces utazás elég ahhoz, hogy a zöldben találjuk magunkat. A belvárosi rossz levegőt hirtelen felváltja a nedves, kissé hűvösebb föld illata, ami az árnyékos erdei utat már méterekkel megelőzi.

Svábhegy kész paradicsom lett a sportolni vágyóknak. Nem rég átesett felújításoknak köszönhetően murvával felszórt sétány, futó pálya, megújult gyerek játszótér és szalonnasütő helyek fogadják a városból elmenekülőket Normafán. Azért van, ami nem változott, mint a mindenki által kedvelt rétesező és a csodás látvány az eltörpült Parlamentre. Mi viszont csendesebb környékre vágytunk, így bevetettük magunkat az erdőbe, hogy egy kerülő után érjük el az Erzsébet királynőről elnevezett épületet. Könnyed 30 perces séta csupán a János-hegyi kilátóig, aminek tetejéről 360 fokban belátni a környező hegyeket, kisebb városokat és Budapestet. Lélegzetelállító látvány ott állni a hegy tetején és csak a zúgó szelet hallani. Amennyiben szerencsés az ember, mint ahogy mi is voltunk, úgy a szél elfújja a szmogot életre keltve ezzel a kristály tiszta színeket, amit csak ilyenkor lehet megtapasztalni. 

A kilátó kávézója eldugottan húzódik meg az épület aljában. Valószínű sokan észre sem veszik a hátsó részben meglapuló nemrég felújított helyiséget, ahol friss kávéval vagy egy kellemes sörrel pihenhetünk meg sétánk után.

Visszafelé a libegőt választottuk busz helyett, hogy a hegyek között ereszkedjünk le a városba. Ez egy utolsó lehetőség a várost megcsodálni a magasból. Az út vége felé aztán az alacsonyan haladó libegőről lábunk eléri az alattunk húzódó növényzet csúcsait jelezve a végállomást, majd egy szökkenéssel meg is érkeztünk Zugligetbe.

Eltelt két nap és ismét tettünk az egészségünkért. Ennyi nevetés és séta el is feledteti az ezzel járó fáradságot. Mostmár csak pár hetet kell aludnunk és ismét útra kelhetünk.