Észre sem vettem a változást magamon. Már csak azért sem, mert párom roppant kedves és annak ellenére sem tesz megjegyzést külsőmre, hogy a harmadik övet kapom tőle... de eljön mindenki életében a pillanat, amikor elszorult torokkal kapkodja a levegőt, mert az a fránya cipő valahogy messzebb került a fejemtől, mint korábban volt és hosszas küszködés árán sem sikerül csak úgy belecsusszanni a reggeli induláskor.

Egy ilyen reggelen döntöttem el, hogy akármilyen hasznos dolog is a hosszú cipőkanál kiküszöbölni a távolsági problémát, amit a has nevű akadály okoz, akkor is tenni kell valamit. 

Persze az összes 5 km-s körzetben levő konditerem címét, telefonszámát, díjait fejből tolom, de akkor sem bírtam magam rávenni, hogy lemenjek bármelyikbe. Nem, ennek nem tudom kitenni magam. Kell találnom egy megoldást, ami megkímél a szégyentől, de hozzásegít, ahhoz, hogy az autóm kormánya mögé úgy huppanjak be, hogy közben az ingem gombjai nem lövik szét golyószóróként a műszerfalat. 

FUTÁS - nem is értem, hogy erre miért nem jöttem rá korábban? Persze ezt is jól megtervezve kezdtem el. Mint korábban a vizsgáimra készülés, olyan volt ez is. Tonnaszámra mentettem le a hasznos oldalakat, technikákat. Kívülről fújtam a legjobb cipők márkáit. Az összes futás hibát... Míg nem eljött egy reggel, amikor egy esti söröznek köszönhetően természetből fakadó ellenkezésem a mozgás ellen háttérbe szorult és azon kaptam magam, hogy kint lihegek a Duna partján. BORZASZTÓ... ezen járt végig az eszem. Fájt minden mozdulat, lihegtem és a túlöltözöttségemnek köszönhetően izzadságtól fulladozva tértem haza fél órával később. Aztán következő nap furcsa érzés támadt bennem. Korábban nem is ismert izomcsoportok fájtak a testemben. Izomláz... tehát izom, ami fáj. Persze nagyon sajnáltam magam, de egy-két nappal később csak ott bujkált bennem a gondolat, hogy meg kéne próbálni ismét. Ekkor már a fülembe szerelt zenének köszönhetően megtaláltam egy ütemet, ami mellett nem fogytam ki a levegőből és észrevettem, hogy a reggeli fények, a friss, Duna menti levegő mennyire kellemes. Ahogy haladtam előre, úgy kezdtem élvezni egyre inkább, hogy milyen tökéletesen nyugodt a kora reggeli órákban, a máskor túlzsúfolt füves sáv végig ki a Lágymányosi hídfőig. Egy-két futó és kutyasétáltató kivételével nem járt arra senki.

Pár nappal később ismét ott futottam. Egyre inkább izgatott, hogy távolabbra fussak, mint a korábbi napokban. Túl a hídon, majd azon át a budai oldalra. A város egyre kisebbnek és szebbnek tűnt. Ahogy reggelente végig róttam a kilómétereket észrevettem a gyönyörű épületek apró, gyönyörűen kidolgozott mintáit. Megéreztem a nyirkos reggeli levegőt, ami még nem keseredett meg a kipufogógázoktól. Egyre többen biccentettek már vissza napról napra, ami büszkeséggel töltött el. Közéjük tartozom, gondoltam közben és peckesebben, gyorsabban folytattam utam. És nem is sokkal később, egy-két hónapra rá már igazi távokat tudtam magam mögött. 

Természetesen mind ehhez az is hozzásegített, hogy barátaim szintén így tettek. Úgy döntöttünk célokra van szükségünk. Budapest, a vezetői furcsa megnyilatkozásai ellenére, kezd egy igazi futó paradicsommá válni a különböző fél-, teljes, ultramaratonokkal. Szinte nincs olyan nyári hónap, amikor ne lenne ilyen "verseny" Be is neveztünk az első váltófutásra. Ez meg is alapozta a szerelmemet. Kétes hangulatban elindultam otthonról. Felszálltam a villamosra és azon gondolkoztam izgulva, hogy remélem nem jön közbe semmi és bírni fogom. Majd megpillantottam, hogy mások is bő pulóverben, futócipőben néznek az órájukra, majd ki az ablakon. Ott szálltak le, mint én. Egyre többen, míg nem egy tömegben keresem a start helyet a Margit szigeten. Már nem izgulok. Helyezkedek, hogy jó helyről startolhassak el. Igazgatom a zoknim, cipőm, majd egyszer csak lassan elkezd hömpölyögni a tömeg. Én is mozdulok, de már egyre gyorsabban, majd rájövök, hogy az én csoportom elindult. Hígul a tömeg, már lehet lépdelni rendesen, majd felgyorsulni és beállni a veled együtt haladó lábak ütemére. Nincs szükség a zenére a fülembe. Hangosan dobog a szívem az izgalomtól, a szurkoló tömeg dobokon adja az ütemet, minden fordulóban buzdító arcok kiabálnak utánad, még ha nem is miattad jöttek ki az eseményre... rádöbbenek, hogy rég voltam ilyen boldog. Ott futok én is a tömeggel és fáradságnak nyoma sincs. A frissítő pontokon egy kis vizet markolok fel, de inkább, hogy nyakon öntsem magam. Egyszer csak meglátom a célt. Már ott is vagyok. Nem akarom elhinni. Nem akarom még befejezni.

Befutok a célegyenesbe, ahol már ismerős arcok is integetnek őrült hévvel, hogy az elképzelhetetlen tömegből kitűnjenek valahogy. Megérkeztem. Boldogan sétálok még pár percet, de azonnal az jár az eszembe, hogy még. Azonnal lenyugszik a testem, de máris jelentkezik a hiány. Akarok még. És már azon kapom magam, hogy a többiekkel a következő eseményt tárgyaljuk….

Azóta is futok és boldog vagyok, hogy azon a másnapos reggelen elindított az a belső késztetés. Kezdj el futni! Első alkalom nem lesz jó, talán még a második sem. Az önsajnálat csodálatos magasságokba fog emelkedni, de ahogy megérzed a reggelek illatát és a tömeg erejét, a várakozást a következőre... Mindennél hálásabb leszel azért az első reggelért